Szombaton a Magyar Kupában szerepel először Korolovszky új kerete

Category: HíreinkFelnőtt labadrúgás No comments

Az átigazolási időszak lassan a végéhez közeledik, a három távozó mellett eddig hat új érkezőről tudunk, akik ma a Martonvásár ellen léphetnek majd előszőr pályára a Magyar Kupa megyei selejtezősorozatában.

Szerencsére a tavalyi szezonban elvgézett munka meghozta gyümölcsét, így az első számú csapatunk felnőtt állománya jó hangulatban kezdte meg a felkészülést július elején. A csapatból ősszel egyedül az Ausztriába igazoló Kires, az elsődlegesen az U19-ben szereplő Héder, valamint az utóbbi időben kevés játéklehetőséget kapó Bakos hiányzik majd. Ezzel szemben hosszú sérülése után visszatér Barbai és Szmok is, illetve legalább 6 új játékos is rendelkezésére áll majd Korolovszky mesternek.

Ennek megfelelően a keret a július végi állapotok szerint a következők szerint alakul:

Balassa Szilveszter Pongrácz Péter
Barbai Gábor Szabó Balázs
Berki Roland (Goldball FC) Szabó Béla (Csepel FC)
Farkas Zsolt Szabó Tamás
Gergely Adrián (Testvériség SE) Szép Alex
Hadnagy Csaba Szmok Gergely
Hermann Tamás Tőke Krisztián
Kerényi Tamás Udvaros Zsolt (Martonvásár SK)
Kiss Sándor Lajos (Szent István SE) Varga László
Kőszegi András Velezdi Ákos (Aba-Sárvíz)
Kun Bálint Vörös Ferenc

Természetesen a ma 17:00-kor kezdődő, Martonvásár elleni találkozó nem igérkezik könnyű mérkőzésnek, ugyanakkor az elmúlt 4 hét során jól dolgozott a csapat, és a lajátszott edzőmérkőzések is bizalomra adhatnak okot.

Leave a reply