Mezőfalva ellen zárjuk vasárnap az idényt

Category: HíreinkFelnőtt labadrúgás No comments

A hétvégén a Mezőfalvát látjuk vendégül, és ezzel ér majd véget a 2014/15-ös szezon. Összességében a Tordas SE már hetekkel ezelőtt teljesítette a célt: nemcsak, hogy újoncként magabiztosan bennmaradt az élvonalban, de tisztességesen állt helyt egész évben.

A Viszló Trans Megyei I. osztályú bajnokság 30. fordulójában a kiesés ellen küzdő Mezőfalva érkezik vendégségbe. A zárómérkőzésnek számunkra valódi tétje már nincs, több meglepetés esetén is csupán egy helyet tudunk javítani. Ezzel szemben a Mezőfalva egy győzelem esetén elkerülheti a kiesést, bár ahhoz a Dunafém-Maroshegynek idegenben kellene diadalmaskodni az Ercsi felett.

Mindezek ellenére a Tordas SE-nek fontos, hogy hazai pályán tisztességes játékkal, és szép eredménnyel zárja a szezont, ugyanis az egyébként kitartó közönség már kiéhezett egy ilyen sikerre. Ezek alapján biztosak lehetünk abban, hogy a játékosok küzdeni fognak a győzelemért és reményeink szerint egy gólokban gazdag, jó iramú mérkőzésen gyűjtik majd be az újabb három pontot. Tekintve, hogy a múlt hetet kihagyni kényszerülő Hadnagy már pályára léphet vasárnap, újabb hiányzó viszont nincsen, a játékunk javulhat is a múlt hetihez képest.

Végül pedig biztatunk mindenkit, hogy látogasson ki a mérkőzésre, és közösen köszönjük meg az évtizedeken keresztül a Tordas SE színeiben pályára lépő Popelka Csaba kitartó játékát, aki vasárnap utoljára ölti fel a Tordas mezt a felnőtt keretben.

A forduló további mérkőzései:

Szombat:

  • Iváncsa – Gárdony

Vasárnap:

  • Sárszentmiklós – Martonvásár
  • Kisláng – Velence
  • Puskás Akadémia – Dunaújváros
  • Polgárdi Mór
  • Bicske – Szár
  • Ercsi – Dunafém-Maroshegy

Leave a reply