Kettős győzelem a Lajoskomárom felett – Galéria

Category: HíreinkFelnőtt labadrúgás No comments

U19-es csapatunk szombaton, felnőtt együttesünk vasárnap aratott sikert a Lajoskomárom ellen. Megye III-as alakulatunk viszont átengedte a három pontot a Csabdinak.

Ahogy azt az őszi szezonban sejteni lehetett, az első 5 fordulót követően kezdődhet meg az igazi pontgyűjtés a megyei élvonalban szereplő felnőtt keretünk számára. Idegenben ugyan 1:1-es döntetlent játszottunk, mégis joggal reménykedhettünk a győzelemben.

A kezdő a sérülések miatt a következők szerint alakult: Kires, Kőszegi, Kerényi, Hadnagy, Szép, Farkas, Szabó, Tőke, Kun, Pongrácz, Vörös. A mérkőzés kezdetétől a Tordas uralta a találkozót. Az első két komoly helyzetet a Lajoskomárom saját kapuja előtt alakította ki, de öngól nem esett a hazafejelt labdákból. A 29. percben Kun ívelt keresztbe Tőke szépen vette át a labdát és kilőtte a hosszút. A gól felrázta a vendégeket, de igazán komoly helyzetet nem tudtak kialakítani, így fokozatosan újra a tordasiak kezdeményeztek. Ennek ellenére a 41. percben némileg a semmiből jött az egyenlítést egy jól középre lőtt labdánál Kövecses előzte meg a védőt és közelről Kires feje fölé lőtt. A szünetre a csapatok ennek megfelelően 1:1-es döntetlennel mentek el.

A második játékrészben a Tordas hamar eldöntötte a találkozót. A 50. percben Pongrácz szögletét Balassa bólintott a rövid felsőbe, majd nem sokkal később egy kapu előtt kavarodás után Kun közelről gurított a hálóba, így  az 54. percben már 3:1 volt az előny. A vendégek egyre idegesebben játszottak, aminek következtében a Sári kapus feleslegesen ütött vissza egy ártatlan szituációban Pongrácnak, büntető következett, amit Vörös nagyon magabiztosan értékesített 60 percben. Ezt a 10 percet leszámítva a mérkőzés a második félidőben lassú tempóban ment, és a mérkőzés végén sem sikerült már betalálni, bár a helyzetek megvoltak.
.
A találkozó alapján a hazaiak visszafogott játékkal is magabiztosan diadalmaskodtak, a jövő héten a Velence vendégeként lépünk majd pályára, ahol szintén a három pont az elvárás.
.
Szombat délelőtt U19-es együttesünk fogadta a lajoskomáromi ifistákat. A mérkőzés fontos volt mind a két együttes számára, ugyanis a kiesés ellen küzdő alakulatok számára a három pont akár a bentmaradást is jelenthette. A találkozó ennek ellenére simán kezdődött, Balassa duplája révén már a 20. percben 2:0-ra vezetett a Tordas. A második félidőben csereként pályára lépő Berta viszont 5 perc alatt egyenlített, így az utolsó 35 percre 2:2-es döntetlennél fordultak rá a felek. Az iramot viszont a Tordas bírta jobban és a 92. percben Balassa kegyetlenül kilőtte a hosszút, így a mesterhármasával fontos három ponthoz segítette az ifjakat.
.
Megye III-as alakulatunk a tabella második helyén álló Csabdit fogadta. Ősszel idegenben 3:0-ás vereséget szenvedett a Tordas II, azonban a keretet tekintve erősebb felállással vártuk az összecsapást. A találkozó kiegyenlített mezőnyjátékkal indult, de inkább a vendégek előtt adódtak lehetőségek. A 31. percben azonban Farkas emelt Márkus elé pontosan, aki kilépett, így már csak szabálytalanul tudták megállítani, a lerántásért pedig büntető járt, amit Vida magabiztosan lőtt a hálóba. Sajnos alig 3 perccel később egy szöglet után Erki nagyon üresen fejelt és ezzel egyenlített a Csabdi, majd a 39. percben Farkas becsúszását ítélte szabálytalannak a játékvezető, így vendég tizenegyes következett, amiből Takács megszerezte a vezetést a Csabdinak.
.
A második játékrészben, ugyan Vida és Márkus előtt is adódott lehetőség, de a helyzetek kimaradtak, viszont az 56. percben egy balról beívelt labdát Grünfelder vett át ügyesen és ki is lőtte a jobb alsót 1:3-ra növelve ezzel az előnyt. Az elfáradó tordasiak végül már nem tudtak gólt szerezni a kinyílt védelmet pedig még egyszer mattolták a vendégek, a 88.percben Agyagási volt eredményes, beállítva ezzel az 1:4-es végeredményt. A mérkőzés ugyan jól indult a hazaiaknak, de a Csabdi egyértelműen jobb kondival érkezett és megérdemelten nyert szombat délután.
.
Vasárnap délelőtt U16-os együttesünk a tabellán előttünk álló Felcsútot fogadta. A találkozón Cselikovics négy gólt szerzett, illetve Kónya is betalált, így a hazaiak 5:3-as győzelmet arattak, mellyel be is érték ellenfelüket a bajnokságban.
 .
A megyei I. osztályú felnőtt bajnokság 21. fordulójának további eredményei:
  • Sárosd – Iváncsa 1:4
  • Ercsi – Martonvásár 0:1
  • Mezőfalva – Gárdony 0:4
  • Sárbogárd – Velence 4:0
  • Pátka – Bicske 0:1
  • Aba-Sárvíz – Mór 2:10
  • Baracs – Polgárdi 1:0

Leave a reply