Felemás eredmények születtek a hétvégén

Category: HíreinkFelnőtt labadrúgásUtánpótlás labdarúgás No comments

Csak a felnőtt csapatok tudtak pontot gyűjteni, első keretünk remizett a Sárbogárdal, míg megye III-as keretünk 3:0-ás győzelmet aratott a Lovasberény felett.

Korolovszky gárdája már hetek óta jól szerepel, ráadásul a legutóbbi alkalommal meggyőző sikerrel bizonyult jobbnak a Velence együttesénél. Ez alkalommal azonban nehezebb ellenfélre számítottuk, ugyanis bár a Sárbogárd gyengült némileg a tavalyi évhez képest, már 4 győzelmet sikerült bezsebelniük ebben a szezonban. A Kócziánt, Hadnagyot, Farkas Kevint és Némethet nélkülöző csapat a következők szerint kezdett: Kires, Kőszegi, Kerényi, Szép, Bakos L., Farkas Zs., Tolnai, Kun, Pongrácz, Szmok, Vörös. A találkozó első percében azonnal veszélyes szituációt alakítottak ki a vendégek, de Kires hárítani tudott, majd jó húsz percen át erős mezőnyjáték következett. A 21. percben azonban Szép szerezett labdát a saját térfelén, majd egy 60 méteres szólót követően az alapvonalig vitte a labdát, melyet mértani pontossággal ívelt Vörös lábára, aki az ötös vonaláról kapásból be is talált, megszerezve ezzel a vezetést a Tordasnak. A gól lényegéből a semmiből jött és az első félidő további perceiben is a korábban tapasztalt mezőnyjáték dominált, komolyabb helyzet egyik oldalon sem alakult ki.

A második félidőre a Sárbogárd már két cserén is túl volt ezért támadójátéka valamivel megerősödött, azonban igazi helyzet előbb Vörös előtt adódott, aki jó 16 méterről lőtt felsőkapufát, majd Szmok elé került a labda, aki sajnos a ziccerben mellé lőtt. Mivel a Tordas nem tudta eldöntetni a találkozót a Sárbogárd megélénkült és a második félidőben már átvette a kezdeményezést, de igazán veszélyes akciót nem tudtak vezetni, a hazaiak pedig fegyelmezetten védekeztek. A nyomás alatt nem nagyon volt lehetőség hibázni, de ezt sajnos nem sikerült tartani és a 84 percben egy középre lögybölt labdát védőink nem tudtak kivágni az odaérkező Boros pedig Kires fölött a hálóba emelt estében. A bosszantó találat egyben a végeredményt is jelentette. A játék képét tekintve összességében megérdemelt eredmény született, bár a Tordas célratörőbben játszott.

U19-es csapatunk szintén a mezőföldiekkel csapott össze. A Sárbogárd ifi kerete nagy mumusunk volt, legutóbb több, mint tíz gólos vereséget szenvedtünk. Ezzel szemben a Pongrácczal csak a kispadon kezdő srácaink az első félidőben már kétgólos előnyre tettek szert, előbb Márhoffer, majd Balassa volt eredményes. A félidőben azonban felébredt az ellenfél és az 54. percben már egalizálniuk is sikerült, majd a 66 percben már a vezetést is megszerezték, végül pedig 2 gólosra is növelték az előnyt. A szép kezdés ellenére sajnos nem sikerült a pontszerzés a fiúknak, ugyanakkor küzdeni akarásuk és kemény munkájuk eredménye egyre jobban látszik, és reméljük, hogy mindez nemsokára az eredményekben is visszaköszön majd.

A hétvége egyedüli győzelmét Herczku István csapata, a megye III-ban szereplő szurkolói gárda tudta begyűjteni. A Lovasberényt fogTordas - Lovasberényadó együttesünkben változást jelentett, hogy Csizmazia vállalta a kapus feladatokat, így a kezdő csapat is átalakult kissé: Csizmazia, Varga, Farkas Á, Sztyélik P, Farkas Ö, Márkus, Orosz, Tóth, Süke, Vida, Szalay. A mérkőzés jól indult, a 2. percben Márkus indította Vidát, aki egészen a tizenhatoson belülre robogott és ott nem is hibázott, a rövidbe vágta a labdát. Alig negyedórával később Farkas Ö kért labdát egy szögletből, majd néhány csel után lőtt kapura, lövése azonban elakadt Vidában, aki fordulásból a kapu jobb oldalába lőtt, ezzel már megduplázva a hazaiak előnyét. A Tordas folyamatosan támadásban maradt, de sajnos sem Szalay, sem Márkus, sem pedig Tóth nem tudott a hálóba találni, így a rengeteg helyzet ellenére a félidőben maradt a 2:0-ás előny. A második játékrész az elsőben megszokott szerint alakult, sorozatban jöttek a lehetőségek, de újabb találatot csak a 63. percben sikerült elérni, ekkor Márkus egy rövid szóló után közelről a kapus alatt passzolt a kapuba. A megsemmisült Lovasberény lényegében ugyan változtatott felállásán és ez által módosult a játék képe, de igazán veszélyes szituációt nem tudtak kialakítani, így csak a újabb kimaradt tordasi helyzetek zárták a sort. Abszolút megérdemelten nyert a Tordas, sőt kicsivel több szerencsével jóval nagyobb arányú győzelmet is arathatott volna, reméljük, hogy a héten ez is összejön.

A megyei I. osztályú felnőtt bajnokság 8. fordulójának további eredményei:

  • Gárdony – Martonvásár 1:1
  • Velence – Aba-Sárvíz 2:0
  • Mór – Baracs 0:0
  • Bicske – Sárosd 2:0
  • Lajoskomárom – Pátka 1:1
  • Iváncsa – Ercsi 7:0
  • Polgárdi – Mezőfalva 2:0

Leave a reply