Ercsi elleni az utolsó pillanatig küzdeni fogunk vasárnap

Category: HíreinkFelnőtt labadrúgás No comments

A Viszló Trans megyei 1. osztályú bajnokság 24 fordulójában találkozik egymással a Tordas és az Ercsi csapata. A legutóbbi mérkőzésen idegenben 3 gólos győzelmet arattunk és most is bizakodva várjuk a hétvégét.

A tavaszi szezont tekintve közel azonos következtetésre juthatunk a két csapat összevetésekor. A kötelezőnek tekinthető mérkőzéseket mind a két együttes hozta (leszámítva a Puskás Akadémiát, akivel szemeben mind a két keret botlott), illetve sikerült egy-egy várakozáson felüli eredményt is elérni, gondoljunk csak a Velence, vagy a Sárszentmiklós elleni döntetlenünkre és az Ercsi hétvégi, Mór elleni győzelmére. A statisztikák tehát ki-ki mérkőzésre utalnak, ugyanakkor a hazai pálya előnyét kihasználva, illetve a két együttes aktuális formáját illetően a Tordas fegyelmezett játékkal megszerezheti a győzelmet.

Szerencsére több játékosunk is kiváló formában játszott az elmúlt hetekben, így reméljük, hogy a hétvégére is felkészülten érkeznek és megvalósítják majd a Csillag Szilveszter által elképzelt játékot.

Az elmúlt 5 évben egyébként 7 alkalommal találkozott egymással a két település kerete, ahol 4 tordasi, 2 ercsi győzelem és egy döntetlen született, az egymás elleni gólarány pedig 14 – 11 a Tordas javára.

A felnőtt mérkőzésre 17:00-tól, míg az U21-es találkozóra 15:00-tól kerül majd sor.

Leave a reply