Döntetleneket hoztak a Kisláng elleni találkozók

Category: HíreinkFelnőtt labadrúgás No comments

Felnőtt csapatunk 1:1-es, míg U21-es keretünk 2:2-es döntetlent játszott a Kisláng csapataival.

A Viszló Trans 19. fordulójában találkozott egymással a Tordas és a Kisláng csapata. Az őszi szezonban a két település összecsapása a U21-es keretben tordasi, míg a felnőtteknél hazai győzelmet hozott. Tekintve, hogy a keretek jelentősen átalakultak, mind két pályán a Tordas volt az esélyesebb gárda.

A felnőtt mérkőzésen – amelyre körülbelül 110-en voltak kíváncsiak a helyszínen – az első percektől magához ragadta a kezdeményezést a hazai gárda. A kislángi csapat alig néhány kontrából tudta átlépni a félpályát. A tordasi nyomás végül a 24. percben érett góllá, amikor Márkus előbb Vörösnek passzolt, ő Lutter elé tette a labdát, aki pedig a kivetődő kapus felett enyhén a hosszúba emelt. A találkozó képe a gól után sem változott, a Tordas próbálta szervezni a játékot a vendégek pedig a kontrákban reménykedtek. Az első félidő utolsó percében a Kisláng egy gyorsan elvégzett szabadrúgásból iramodott meg a bal szélen, majd Balogh befelé tolta a labdát, és mivel a hosszú felsőbe tartó labdájába Heim csak beleérni tudott, így megszerezte az egyenlítést.

Tordasi gólöröm

A mérkőzés képe a második félidőben sem változott. A Tordas egyre inkább növelte a nyomást, de sem Márkus, sem Vörös, sem pedig Lutter nem tudott betalálni, így a rengeteg helyzet ellenére a Kisláng meg tudta őrizni a döntetlent, amely számukra értékes egy pontot jelentett idegenben.

Sajnos a Tordas ismételten könnyelműen bánt a pontokkal, egy valójában egyértelmű meccsen csak a remiig jutott. A Csillag Szilveszter által vezetett gárda így egyre nehezebb helyzetbe kerül, hiszen a viszonylag könnyűnek mondható ellenfelek ellen a koncentrált játék hiánya miatt pontokat veszít, komoly nehézségekkel küzdhet majd a bajnokság későbbi szakaszában.

Mérkőzés jegyzőkönyve:

Nézők: 110 fő

Vezette: Altorjay Áron Gellért

Gól: Lutter (24), illetve Balogh (45)

Tordas: Heim, Endrefalvi T., Németh, Takács, Szép, Hadnagy, Fagyal (Endrefalvi E.), Márkus, Szmok (Szabó), Lutter, Vörös (Farkas)

Kisláng: Ányos, Rehák, Simon, Willerding B., Dudar K. (Fekete), Balogh (Juhász), Árki, Komlós, Lévai, Willerding Zs., Dudar E.

Leave a reply