Büntetőkkel esett ki a Tordas a Magyar Kupából

Category: HíreinkFelnőtt labadrúgás No comments

A rendes játékidő végén 1:1-es állásnál egyből büntetők következtek, ahol a martonvásáriak teljesítettek jobban, így 3:2-es aránnyal ők jutottak a következő fordulóba.

Korolovszky friss csapattal vághatott neki a 2017/18-as szezon első megmérettetésének a Magyar Kupa megyei selejtező sorozatának. A sorsolásnak köszönhetően rögtön egy erős ellenféllel, régi nagy riválisunkkal, a Martonvásárral mérkőztünk. A hazaiak soraiban lényegében nem volt meglepetés, ezzel szemben a Tordas sok újonccal érkezett a találkozóra. A kezdő ennek megfelelően a következők szerint alakult: Szabó Bálint., Kun, Hadnagy, Varga, Hermann, Kőszegi, Balassa, Kiss S., Farkas Zs., Szabó Balázs., Pongrácz.

Az első félidőben alapvetően a Martonvásárról szólt a játék, az első negyed órában kifejezetten ők irányítottak, azonban előbb Balassa tudott kilépni egy kontrából, de a ziccert mellé lőtte, majd Pongrácz cselezett jól az alapvonalnál, de a középre gurított labdájába bele tudtak piszkálni a védők. A kiegyensúlyozott játékot Kanyó szabadrúgása törte meg, aki a 43. percben jó 27 méterről szépen csavarta a hosszú felsőbe a labdát, megszeretve ezzel a vezetést a zöld-fehéreknek.

A második játékrészben teljesen megváltozott a játék képe. Korolovszky kettő is cserélt: Vörös és Berki is pályára lépett, a Tordas pedig átvette a kezdeményezést. A Martonvásár ettől kezdve lényegében csak az időt húzta és a játékot tördelte, amihez valamilyen oknál fogva a játékvezető is asszisztált. Ezzel szemben viszont Kun és Pongrácz is szépen alakított ki helyzetet, de a befejezésbe hiba csúszott. A 68. percben azonban jött a megérdemelt egyenlítés, Szabó indította Balassát a bal oldalon, aki berobogott a tizenhatoson belülre és jobb külsővel kilőtte a hosszú alsót. A Martonvásár láthatóan nem akart már futballozni, így a hátralevő bő 20 perc már csak a labdaszedésről és az időhúzásról szólt, a hazaiak egyértelműen a büntetőkre játszottak, utólag kiderült helyesen.

Az 1:1-es végeredményt követően a versenyszabályzat alapján azonnal tizenegyesek következtek: Kanyó kegyetlenül bevágta az elsőt, majd Kun lövését védte Nagy Gyula 1:0. A második sorozatnál Endrefalvi sem hibázott, de ezúttal Vörös is betalált 2:1. Kővári következett, akinek a lövését Szabó Béla szépen hárította, és mivel Hermann belőtte, újra egál volt 2:2. A martoniaknál Berczi már nem hibázott, viszont Pongrácz fölé emelte, így megint hazai előny következett, 3:2. Azonban Szabó újabb védése bent tartotta a csapatot, de az utolsó lövő Hadnagy büntetőjét is védte Nagy, így összesítésben 3:2-es győzelemmel a Martonvásár jutott a következő körbe.

A hazaiak az első félidőben ugyan jobban akartak, de a Tordas egyértelműen jobban játszott. Sajnos jól tudjuk, hogy a Martonvásár nagy ereje a küzdeni akarás, ebben ma sem volt hiány.

Leave a reply