4 gólon osztoztunk igazságosan az Ercsivel

Category: HíreinkFelnőtt labadrúgás No comments

Már az első félidőben beállították a csapatoka a 2:2-es végeredményt a Viszlo Trans Megyei 1. osztályú bajnokság 24. fordulójában.

Nagyon álmosan kezdte a Tordas a mérkőzést, így a vendégek birtokolták többet a labdát az első negyed órában. A sorozatosan fegyelmezetlenül játszó védelmünket már a 12 percben feltörték a zöld-fehér támadók, ugyanis a szögletből középre ívelt labdát Nagy Balázs bólintotta a kapuba, megszerezve ezzel a vezetést az ercsieknek. A gól változást hozott, egyre többet volt nálunk a labda, sokkal összeszedettebbé vált a Tordas játéka. A 20. perc környékén a vendégek csatára 100%-os ziccert hibázott, amit 7 perccel később Fagyal büntetett, aki 20 percről lőtt a kapuba, 1-1.

A változatos mérkőzés, erős iramot hozott, az Ercsi ismételten magához ragadta a kezdeményezést, majd alig 5 perccel az egyenlítést követően Varga fejesével újra vezetéshez jutott. Megrázta magát azonban a Tordas is, majd újabb 5 perccel később Farkas pontos kereszt passzát Szmok vette át kitűnően, majd okosan a kapuba passzolt 2:2. A pihenőre ezzel az eredménnyel mentek a csapatok az öltözőbe.

A második félidőben sokkal inkább a Tordas uralta a pályát, az ercsi középpálya teljesen szétesett, ami a 4 csere sem tudott nagyon változtatni, azonban sem Márkus, sem Vörös, sem pedig Szmok nem tudott már gólt szerezni, így végül a félidőben jegyzett 2:2 lett a végeredmény is.

Mindenképp biztató, hogy a csapat 4 mérkőzés óta nem kapott ki, de sajnos az is tanulságos, hogy olyan meccset nem sikerült megnyerni vasárnap, ahol egyértelmű fölényben játszottunk. Csillag Szilveszter vezető edző előtt ráadásul nehéz hét áll, ugyanis szerdán ismét a Velencét látjuk vendégül a Magyar Kupa selejtezőjének 5. forduklójában, majd az éllovas Iváncsa otthonában lépünk majd pályára szombaton.

Jegyzőkönyv:

200 néző

Vezette: Lack Balázs

Gólszerzők: Fagyal (27.), Szmok (38.), valamint Nagy (12.), Varga (32.)

Tordas: Heim, Endrefalvi, Németh, Kőszegi, Mezei (Márkus), Suha, Hadnagy, Fagyal (Losó), Vörös, Farkas, Szmok, Kispad:Szabó, Szabadi

Ercsi: Hodula, Rapai, Kővári, Szeles, Cseppen, Varga (Farkas), Nagy (Ladányi), Ivacs, Lakatos (Flórián), Kovács, Sárdi (Tomon), Kispad: Bongó, Zsigmond, Laczkó

Leave a reply