Hétvégén a Puskás Akadémia II. csapatával találkozunk

Category: HíreinkFelnőtt labadrúgás

Tordas - Puskás Akadémia

Szombaton este a Puskás Akadémia vendégeként léphet majd pályára a Tordas SE ifjúsági és felnőtt csapata.

Jelenleg a tabella 14. helyén tanyázó PFLA II. csapata vendégeként lépünk majd pályára szombaton 18:45-től, az NB1-es mérkőzést követően, az Akadémia területén található műfüves pályán. Az őszi találkozó alkalmával, az akkor hazai színekben játszó Tordas győzedelmeskedett  4:1 arányban, Márkus, Hadnagy, Németh és Endrefalvi góljaival. Most hétvégén is a Bajzát Attilát közel egy hónapig sérülés miatt nélkülöző együttesünk a mérkőzés egyértelmű esélye.

Érdemes azonban néhány percet szentelni a forduló többi mérkőzésére is. Leszögezhetjük, hogy amennyiben a Tordas nem tud győzedelmeskedni, értéktelenné válik a Velence ellen elért döntetlen, azonban a három pont begyűjtése esetén – tekintve, hogy a középházban rangadók következnek (Martonvásár – Gárdony; Mezőfalva – Ercsi) –  komoly esély van a tabella átrendeződésére. Az ideális kimenetel megvalósulásakor akár a 8. helyig is előre léphetünk.

Mivel a szervezésnek köszönhetően a Pancho Arénában megrendezésre kerülő NB1-es mérkőzésen több, mint 80 szurkoló vesz majd részt a mi táborunkból, így reméljük, hogy mind az U21-es, mind a felnőtt mérkőzésen közel hazai hangulatban léphetnek majd pályára a tordasi játékosok.