Összeállt a felnőtt csapat végleges kerete

Category: HíreinkFelnőtt labadrúgás No comments

Augusztus 1-gyel lezárul a a nyári átigazolási időszak, amely során 5 új játékos léphet majd pályára ősszel a tavaszi kerethez képest, és visszatérőnk is van. Külön öröm, hogy a tavasszal pályára lépő játékosok közül senki nem igazolt el.

Tavalya júniusra a sérülések és eltiltások miatt igencsak megfogyatkozott felnőtt csapatunk, így várható volt, hogy nyáron nélkülözhetetlen lesz az erősítés. Szerencsére a sérültek felépültek a pihenő alatt, ráadásul a meglévő keretnél hamar sikerült tisztázni a játékosok maradását. A júliusban kezdődő felkészülés alatt összesen 12 játékos került szóba, amelyből végül a próbajátékokat és a tárgyalásokat követően 5-en írtak alá szerződést. Mindezek alapján a 2015/16-os idényt 23 fős kerettel kezdjük, 1 sérült játékossal. Fontos megjegyezni, hogy a nyár során több U19-es korú játékos is edzett a felnőtt kerettel, ugyanis Csillag Szilveszter feltett szándéka, hogy a saját nevelésű labdarúgóink egyre nagyobb szerepet kapjanak az első számú csapatban.

Az újonnan érkezők erősítést jelentenek a csapat játékában, így bizakodva nézünk az előttünk álló szezonra. Ismerve a megyében lezajlott változásokat, és saját csapatunk képességeit a Tordas Sportegyesület vezetése komoly elvárásokat fogalmazott meg, ezért reményeink szerint a csapat megismételheti a tavaly őszi, akkor még várakozásokon felüli teljesítményét.

Az első megmérettetés már holnap után vár a csapatra, ugyanis a Magyar Kupa selejtezőjében az Adony otthonában lépünk majd pályára.

A végleges névsor – zárójelben az érkező játékos előző csapata:

Bajzát Attila Lábas László
Bakos László (Velence Bericap) Madaras Dávid (Törökbálinti TC)
Endrefalvi Tamás Márkus Roland
Fagyal Bertalan Mezei Ádám
Farkas Zsolt Németh József
Hadnagy Csaba Suha Zoltán
Heim Attila Szabadi Péter
Ignácz Szilveszter (Ferencvárosi FC) Szabó Tamás
Kerényi Tamás Szép Alex
Kőkuti Richárd (Érdi VSC) Szmok Gergő
Kőszegi András Vörös Ferenc
Kun Bálint (Kelen SC)

Leave a reply