A szombat után a vasárnap még sikeresebben zárult, U16-os csapatunk 6 gólig jutott, és megye I.-es keretünk is győzelmet aratott.
Keményen készültünk a Pátka elleni találkozóra, ugyanis jól látszott, ennek a csapatnak az egységben és a munkabírásában van a legnagyobb erénye, amit csak 100%-os odaadás mellett lehet kamatoztatni. A legnagyobb feladat a keddi edzésen megsérült Szép Alex pótlása jelentette, ennek megfelelően a kezdő csapat a következők szerint alakult: Kires, Kőszegi, Kerényi, Bakos R., Bakos L., Farkas, Tolnai, Szmok, Pongrácz, Vörös, Balassa.
A találkozó elején kicsit visszafogottabban kezdtünk, és ennek megfelelően az első komolyabb helyzet a Pátka előtt adódott, azonban a közeli lövés a felső kapufán csattant. Az első negyedórát követően aztán szépen fogokozatosan átvettük a kezdeményezést, és már Vörös és Szmok került ziccerbe, de mind a ketten a kapust találták el. Az első játékrész vége felé egy jobban érett a tordasi gól, a csapatok viszont 0:0-ás állásnál mentek az öltözőbe a szünetben.
Dinamikusan kezdtük a második félidőt, és rögtön az elején több ziccert is kidolgoztunk, viszont sem Pongrácz, sem pedig Vörös nem tudott betalálni. A 64. percben aztán végül egy sokpasszos játékot követően némileg szerencsésen Pongrácztól Szmok elé került a labda, aki ez alkalommal már nem hibázott és megszerezte a vezetést a hazai csapatnak. Csapatunk nem vett vissza az iramból, bár a Pátkaiak is egyre többször tudtak eljutni a tordasi tizenhatoshoz. Alig 10 perccel később Kun került jó helyzetbe, ahonnan nagy erővel találta el a felső lécet, ahonnan a labda egyértelműen a gólvonal mögé pattant, azonban a játékvezetők továbbot intettek. Az utolsó nagy lehetőség Pongrác előtt adódott, aki a kapus kirúgását tudta egyedül levenni az ellenfél térfelén és egyedül mehetett kapura, viszont sajnos nem sikerült értékesíteni a ziccert, így végül maradt az 1:0-ás győzelem.
Az értékes három pontért igencsak meg kellett dolgozni, hiszen a Pátkaiak is motiváltan érkeztek. Az Aba elleni találkozó viszont megmutatta, hogy a tordasi csapatnak minden egyes pillanatban keményen kell majd dolgoznia azért, hogy előrébb lépjen, viszont ha mindezt megteszi, akkor azért számolni kell vele a megyei élvonalban. Végül pedig ne feledkezzünk el arról sem, hogy kifejezetten jó a tendencia, ugyanis 5 forduló óta veretlen Korolovszky gárdája.
Szintén vasárnap lépett pályára a Fazekas Attila vezette U16-os csapatunk a MIE otthonában. Serdülő fiainknak jól indult a találkozó, ugyanis Mészáros találatával már a 8. percben megszerezték a vezetést, és alig öt perccel később Bíró révén már kettőre nőtt az előny. Az első félóra végére pedig újra Mészárosnak és Kónyának köszönhetően már 4:0 volt az állás. Mészáros pedig a második félidőben is megállíthatatlan volt és összesen 4 gólig jutott, így a Tordas végül 6:0 arányban győzte le, magabiztosan a MIE csapatát.
A megyei I. osztályú bajnokság 10. fordulójának eredményei:
- Velence – Baracs 2:1
- Bicske – Ercsi 4:0
- Aba – Sárbogárd 2:2
- Mór – Mezőfalva 8:0
- Iváncsa – Gárdony 3:0
- Polgárdi – Martonvásár 0:1
- Lajoskomárom – Sárosd 1:2
Leave a reply
You must be logged in to post a comment.