Javában zajlik a felnőtt csapat felkészülése

Category: HíreinkFelnőtt labadrúgás No comments

Jelenleg összesen 27 fős keret készül a felnőtt csapatnál az őszi rajtra. A heti két edzés mellett heti két felkészülési mérkőzés társul, így komoly munka áll a srácok előtt. A pontos névsor augusztus elejére áll össze, addig Csillag Szilveszter még válogathat a játékosok közül, ugyanis a végső létszám csak 20 fő lesz.

Már július elején megkezdte a felkészülést felnőtt csapatunk, és már kettő edző mérkőzésen is túl vagyunk. Egyelőre még hagy kívánni valót maga után a csapat állapota, ugyanakkor mindenképpen erősítésre számítunk a tavaszi szezonhoz képest. Külön öröm számunkra, hogy minden olyan játékost a keretben tudhatunk, akikre már korábban is építkezhettünk, ráadásul további erősítés is érkezett a csapathoz.

A végső névsor csak augusztus elejére lesz nyilvános ugyanakkor mindenképpen érdemes kilátogatni a további edzőmérkőzésekre, amelyeket innentől kezdve mind hazai pályán játszunk majd:

  • Július 18.  szombat, 10:00 Tordas – Törökbálint
  • Július 22. szerda 19:00 Tordas – Kajászó
  • Július 25. szombat 10:00 Tordas – Százhalombatta
  • Július 29. szerda 19:00 Tordas – Iváncsa
  • Augusztus 1. szombat 10:00 Tordas – UNIONE
  • Augusztus 5. szerda 19:00 Tordas – Budafok

Leave a reply