A pontszerzés reményében utazunk Ercsibe szombaton

Category: HíreinkFelnőtt labadrúgás No comments

Hetek óta kifejezetten jó játékot mutat felnőtt csapatunk, ugyanakkor a szerencse elpártolt mellőlünk. Reméljük, hogy ez alkalommal csapatunk a szépség mellett eredményes is lesz.

Az elmúlt fordulókban kifejezetten jól játszott felnőtt együttesünk, azonban sem a Gárdony, sem a Sárszentmiklós ellen nem sikerült a pontszerzés, mind a két alkalommal az utolsó pillanatokban kapcsolt ki a társaság és kapott végzetesnek mondható gólt vagy gólokat. A héten Hámorinak könnyebb dolga lesz, ugyanis az elmúlt mérkőzésen hiányzó Vörös, Kun, Szép és Madar játékára is számíthat, valamint Kerényi is újra bevethető lesz. Sajnos azonban Farkas Zs. továbbra sem tud majd pályára lépni sérülése miatt. Ellenfelünk is kénytelen lesz nélkülözni egy Farkast, ugyanis Farkas József kiállítás miatt marad majd ki, valamint Grófot sem láthatjuk hétvégén, aki 5. sárgalapját szerezte legutóbb.

Sajnos az eddigi mérkőzéseken rendre homokszem került a gépezetbe, és legtöbbször egy parádés első félidő után egy meddő második játékrész következett. Reméljük, hogy ez alkalommal mind a támadások, mind a védelem terén becsülettel tudunk majd helyt állni, aminek eredményként tovább gazdagíthatjuk tavaszi pontjainkat.

A héten U19-es csapatunk pénteken mérkőzött, és sajnos 2:0-ás arányban alul maradtak az egyébként jóval esélyesebb vendéglátókkal szemben. Felnőtt mérkőzésünkre tehát szombaton 17:00-kor kerül majd sor Ercsiben.

A forduló további eredményei:

  • Gárdony – Bicske
  • Sárszentmiklós – Polgárdi
  • Mezőfalva – Velence
  • Iváncsa – Mór
  • Martonvásár – Sárosd
  • Puskás FC Kft. – Lajoskomárom
  • Szár – Pusztavám

Leave a reply